247. Hideglelős kereszt (GCHike)
Mese: HBSE gyalogtúra: Hideglelős - Eltévedős
Útvonalterv:
Búbánat-völgy – Hideglelős-kereszt – Sas-hegy – Vaskapu (Esztergom) -Búbánatvölgy .
GabeR: A 7:30-as szentendrei találkozón Azso, Árpi, chiiko, Éva, GabeR, Klaresz, Ködmön, Peti, Roobi, Viktor érkezik – és újoncként Viki is velünk tart. Éváék váratlanul pontosak, késik viszont Árpi autója. Hosszúnak tűnő kihagyás után jön újra velünk Klaresz, Ködmön és Roobi is :)
Azso: Reggel lent álltam a ház előtt, amikor Árpi hívott, hogy késni fog, mert egy álló órát nézett egész reggel, és azt hitte, hogy ráér. Sebaj, kisétáltam az útra, hamarosan érkezett. Elmentünk még Vikiért és már suhantunk is Szentendre felé. Végül mi értünk oda utolsónak, mintegy 10-15 percet késve, még Éva is odaért időben, amit mindenképpen le kell jegyeznünk a krónikákban. Azért teljesen nem hazudtolta meg magát, mert bementek Viktorral a Lidl-be, úgyhogy mégiscsak vártunk egy kicsit rájuk... ;-)
Éva: Jelentem azért voltunk bent annyit a lidliebn, mert Lárpi 15 perc késést ígért. Mi 7:46-kor már kint voltunk újra a parkolóban ;). Pontos tervezés kérem :DDD.
Azso: Chiiko Bubuját és Gaber autóját a parkolóban hagyva optimalizáltuk az autófelhasználást (környezetvédelem rulez) és már mentünk is. Dunabogdány előtt és Visegrád után nagyon érdekes élmény volt utazni a jeges, nyálkás úton, miközben a kocsit rázta a nyomvájú és sodorta jobbra balra. Roobi meg is állt megnézni, hogy mi van, de nem az autóban volt a hiba, mi is éreztük Árpi kocsijában. Valószínüleg veszélyes is volt egy kicsit, de szerencsésen megérkeztünk a Fárikúti utcához Pilismarótra, ahol letettük a kocsikat.
GabeR: A Búbánat-völgy elején parkoltuk le (ide terveztük a visszatérést), és innen indultunk a Hideglelős-kereszt felé vezető piros háromszög jelzés kiindulópontjára – ez a 11-es úton pár 100 métert jelent. A piros háromszög által jelzett út – megfelelően a turistautak jelzési konvencióinak – igencsak meredek (lásd lent a meredekségi diagramot) :)
Azso: Szerelvényigazítás után elindultunk felfelé a Hideglelős Kereszt-hez, amelyet anno azért állítottak, mert a hideglelősök háromszor térden körbejárva meggyógyultak. Persze az egyik oldalon jókora szakadék van, úgyhogy akinek háromszor sikerült térden körbejárnia, annak többet nem jutott eszébe a hideglelés... ;-)
Snake újabb geoládáját - 247. Hideglelős kereszt (GCHike) - ezúttal az újonc Vikinek hagytuk megtalálni, Peti megemelte a követ ;-), míg Viki kivette a ládát alóla...
Onnan továbbmentünk nagy tempóban a Sas-hegy irányába, ami kb. kétszer olyan magas, mint a keresztes hegyecske. Az oldalában az ösvény engem a Vadálló kövek előtti rézsűre emlékeztetett, gyökkettővel küzdöttem le. A csapat a tetején várt, ott elég rendesen süvített a szél. Egy szélvédettebb helyen ettünk (itt én már a második szendvicsemet, amiből jól látszott, hogy a reggeli kevés volt), majd mentünk tovább szintben.
GabeR: és hibáztunk egyet. A piros – piros+ jelzésen kellett volna mennünk (legalábbis a tervek szerint), mi viszont a beérkező pirosra fordultunk – azaz éppen a tervezett iránnyal szemben indultunk el... Ráadásul a hibát a GPS sem mutatta meg – a képernyőn a lokális körzet látszott, remekül haladtunk a piros jelzésű turistaúton (ahogy terveztük) és az sem volt különösebben meglepő, hogy lefelé megyünk – volt egy ilyen alternatíva a tervben – csak éppen az ellenkező irányba (!). A hibát kizárólag egy iránytű, és/vagy a GPS nagyléptékűre való állítása mutatta volna meg :((
Azso: Addig-addig tekeregtünk, a piros, piros-kereszt és hasonló jelek között, túlélve egy mellettünk elfutó hatalmas, fekete vadkan látványát (olyan gyorsan történt, hogy fotó nem készülhetett), hogy elkeveredtünk. Egy rétre kiérve balra lent a pilismaróti nagy öböl (korábban hajótemető) látványa fogadott és miután átsétáltunk a réten, GabeR megállapította, hogy letértünk az útról, amelyen szerettünk volna menni. Kb. 4 kilométert mentünk úgy, hogy rossz irányba jöttünk.
Így aztán a réten chiiko elment megnézni egy magaslest, Éva zakózott egy hatalmasat egy indában, megebédeltünk, Roobi főzött egy kávét :)
Éva: Az az esésem nem volt semmi. Csak, hogy más is röhöghessen, kicsit részletezném :).
Az egyedi esemény, az eltévedés örömére roobi főzött egy kávét, ami nem kis adag lett így körbejárt az ibrik. Mivel Viktor termoszán volt bögre, ezért, hogy bögrét kérjek tőle a kávéhoz, visszasétáltam hozzá, mivel pár méterrel arrébb akasztotta fel a táskáját. Indulok vissza a többiekhez. Bal kezemben a túrabot, jobb kezemben a bögre. Viktor a hátizsákot egy egykori villanypásztor oszlopára akasztotta fel. Az oszlopok közötti drótok ismeretlen helyre távoztak. Szóval indulok a többiekhez a kávéért. Lépek egyel, lépek.... akarom mondani emelném a bal lában, de nem jön, beleakadt valamibe. Akcióba léptek a fogaskerekek. Mi lehet ez, esetleg az egykori villanypásztor kábel, vagy valami más? El tudom-e tépni, meg tudom-e még rántani eléggé a lábam, hogy eltépjem? De közben már sajnos már áthelyeződött a testsúlyom jelentős része előre. A bal lábam meg csak nem jött. És egyszercsak Puuuufffff. Úgy ahogy voltam arccal előre estem. Annyit sikerült menteni, hogy ne essek bele se a botba, se a bögrébe, így nyilván széttárhattam valamennyire a kezeim. Szóval úgy, ahogy voltam álltó helyzetből lehasaltam. Aki látott már bizalmi dőlést, az látott már ilyet, csak ott nem a földre érkezik az ember ;). Végül is egy inda volt a bűnös, amit kézzel sem volt könnyű eltépni. Beleakadtam az inda hurkába, miközben nagy valószínűséggel a másik lábam az inda másik végén volt, így tökéletesen csapdába ejtettem magam :DD. Izgalmas volt az a pár másodperc a felismeréstől a hasra esésig. Valószínűleg én sokkal többnek éreztem, mint az a valóságban volt.
GabeR: Úgy látszik, Évának még tanulnia kell a repülést ;P (OFF: Egy nagy klasszikus - Douglas Adams: Hogyan kell megtanulni repülni? Az ember teljes erőből pofára esik, és elvéti... :ON)
Ezután a szerencsére (mindig) nálunk lévő papírtérképen Viktorral kerestünk egy alternatív útvonalat visszafelé, és hajrá :)
Azso: Nem teljesen toronyiránt vissza, úgyhogy először leereszkedtünk egy patakvölgybe, aholis chiiko a villanypásztorral élvezkedett hosszan, majd a völgyből kifordulva jobbra Pilismarót felé mentünk vissza.
Éva: Chiiko és a villanypásztor esete - szerelmi novella pár sorban :)
Nem is gondoltuk volna, de kicsi Chiikonk, menthetetlenül szerelembe esett a villanypásztorral. Szinte már az első érintésnél megigézte az a bizsergető érzés, amit a pásztor váltott ki belőle. Tudta, ez az, erre vágyik. Még, még! Hosszasan, többször újra és újra próbálkozott, hol és hogyan érintse meg az úgy vágyott testet, hogy azt a bizsergető érzést ismét érezhesse. Talán ezt a drótot, talán azt? Talán a csípőm toljam oda, talán a hátsóm? Esetleg bújjak át a drótok közt? Egyik érintés bevált, míg a másik nem. Azonban eljött az idő, mikor már mindenki megtette azt, amit a villanypásztorba bele nem szeretők tesznek, egy ilyen találkozáskor. Átmásztunk az erre kialakított, nem éppen síkosság mentesített létrán. Chiiko gazdagabb lett jó pár bizsegréssel, míg mi többiek jót akrobatikáztunk a csúszós fa létrás átjárón. És vidáman tovaindultunk. Chiiko talán azóta is a villanypásztorról álmodik, meg-meg rázkódva, ciceregve néha. Czr-czr :)
Azso: Itt hosszan mentünk felfelé, amolyan intenzív középhegységi stílusban, átéltem nyolc-tíz holtpontot. A hegygerincre Árpi beígérte a maradék csokiját, ami kb. 5 másodpercre adott erőt és mentem tovább szép lassan. A gerincen éppen felértem, amikor balra az erdőben valami visítva elsuhant a távolban, ahogy odapillantottam, azt rögtön láttam, hogy egyrészt messze van, másrészt egy bokájára letolt nadrágjaiban futni próbáló, sikoltozó nő nem jelent veszélyt rám (szemben esetleg egy vaddisznóval), úgyhogy ahogy beszaladt a farakás mögé, folytattam az utamat szépen tovább.
Éva: Hát igen, ezen a túrán nem csak a vaddisznónak nem volt annyi esze, hogy szépen csendben, meglapulva megvárja, míg elhalad a meglátott "veszélyforrás" :). Ehelyett esetenként visítva elcsörtet, hogy biztos észrevegyék :DDD. A vaddisznó mentsége, hogy egy állat és félti az életét, az enyém a szőkeség és a fáradtság :).
Azso: Újra bebizonyosodott a régi szabály: Minél messzebb mész pisilni, annál többen nézik végig...
Innen lefelé törtünk utat az erdészet által gyk. lerombolt erdőben. Nem tarvágás volt, hanem mindenhol szana széjjel heverő kisebb nagyobb ágak és fatörzsek, közötte megfagyott hóval és sárral. Nem volt egyszerű lemenni ott. Ennek az útnak a végén már Pilismaróton jártunk, én még letérdeltem az utolsó tíz méteren, mert jól esett és régen röhögtünk már.
Besétáltunk a faluba, meg hasonlók, autókat megtaláltuk, vetkőzés, öltözés, irány haza. Végülis a hírek szerint az előre beharangozott 20 kilcsis túra helyett egy gyenge 14 kilométereset mentünk, ami azért szerintem bőven elég volt, figyelembe véve az útviszonyokat és az időjárást.
Összesítve:
Végre tiszta, kissé szeles, napsütéses, túrázásra remek időben
A tévelygés ellenére is kiváló hangulatú túra
14 km, 500 m szint – néha igencsak meredeken -, 1 megtalált geoláda
